2015. január 1., csütörtök

BUÉK!!! 2015, .......valamint 2014-es összegzés

Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak!

(hátha még vagytok...)

http://cdn.homedit.com/wp-content/uploads/2014/01/attic-reading-nook.jpg
Ma lett négy éves a könyves blogom, amelyet minden várakozást alulmúlóan totálisan elhanyagoltam... :(  Egyedül az olvasmányok listáját vezetgettem oldalt.
Ebben az is közrejátszhatott, hogy 2014-ben elég kevés, mindössze 22 könyvet olvastam el, ugyanakkor sokat hímeztem és gyöngyöztem, ebből is látszik, hogya mai napig nem tudok egyszerre olvasni és kreatívkodni :) Ugyanakkor a kreatív blogomban is negatív rekordot ért el a bejegyzések száma, valahogy a kevéske szabadidőmben inkább alkotni/olvasni vágyok, mint írogatni róla...

A tavalyi elhatározásból nem lett semmi (megismerkedni George R. R. Martin és Joanne Fluke könyveivel) , más új szerzőkkel viszont jó barátságot kötöttem, pl. Richelle Mead vagy Rosamunde Pilcher.

Lehet, hogy idén fordulópont következik be, ugyanis ismét beiratkoztam a könyvtárba, illetve most iratkoztam be igaziból (gyesen lévőknek 50% kedvezmény van a díjból), mert korábban a gyerekek jegyével lehetőség volt felnőtt könyveket is kölcsönözni, ezt megszüntették azóta.

Gyorsan megszámoltam, 272 olvasott könyvről még nem írtam beszámolót, talán időrendben visszafelé haladva elkezdem őket pótolni, hogy visszaidézzem őket, de inkább nem ígérek semmit...
Max. annyit, hogy idén több könyvet akarok elolvasni, mint tavaly, és több könyvbeszámoló fog születni. (Muhaha, ez utóbbinál nem lesz nehéz túlszárnyalni a zérót...)

5 megjegyzés:

  1. Búèk! Drukkolok, hogy sikerüljön megvalósítani az elhatározásodat! Tavaly nekem csúcs èvem volt az olvasás terèn. 52 könyvet olvastam el, ennek a blog elhanyagolása volt az egyik eredmènye. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az pont heti egy könyv, nagyon-nagyon jó! :-))
      Ugyanez a tapasztalatom, hogy ha többet olvasok, kevesebbet blogolok/hímzek/gyöngyözök... Idei elhatározás, hogy megpróbálok egyensúlyt teremteni köztük :)

      Törlés
  2. Ez itt az olvasókuckód? Nagyon hangulatos!
    Sok sikert az egyensúlyteremtéshez! De a lényeg végülis az olvasás=alkotás, nem a blogolás, szerintem.:)

    VálaszTörlés
  3. Isten hozott a blogomban! Köszönöm és egyetértek :)
    Sajnos nincs olvasókuckóm, ugyancsak el bírnék viselni egy ilyet, viszont nagyon köszi az észrevételt, máris pótoltam a forrásmegjelölést ;)

    VálaszTörlés
  4. Egy kis lelkesítés: Várom a beszámolókat! :)

    VálaszTörlés