A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Suzanne Collins. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Suzanne Collins. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 1., szombat

Suzanne Collins: A Kiválasztott

"Bár minden ellene szólt, Katniss Everdeennek kétszer is sikerült élve kikerülnie az Éhezők Viadalából. Túlélt minden megpróbáltatást, de még mindig nincs biztonságban. Mert a Kapitólium bűnbakot keres a lázadás miatt. Snow elnök pedig egyértelművé tette: Kapitólium haragja elől senki sem menekülhet. Sem Katniss családja, sem a barátai, sem pedig a 12. Körzet lakói. De közeledik a végső forradalom ideje. Amikor a nép végre szembeszáll a Kapitólium zsarnokságával. És ebben a forradalomban Katnissnak döntő szerepe lesz. Az ő bátorságától, kitartásától és eltökéltségétől függ Panem jövője. Mert ő a kiválasztott. De maradt-e elég ereje hozzá, hogy megvívja az utolsó, mindent eldöntő harcot?"

A trilógia utolsó kötete is bővelkedett izgalmas és fordulatos eseményekben, és az írónő szépen lezárta a történetet. Ebben is elég sok szereplő halt meg, szerintem túl sokan is azok közül, akik szimpatikusak voltak számomra, talán ez az egyetlen dolog, ami nem tetszett.

2013. május 31., péntek

Suzanne Collins: Futótűz

"Katniss és Peeta megnyerték az Éhezők Viadalát, így ők és a családjaik megmenekültek az éhezéstől, de a fiatalok nem ülhetnek nyugodtan a babérjaikon. Vár rájuk a hosszú Győzelmi Körút, ismét csak a tévénézők árgus szeme előtt. A kötelező udvariaskodás unalmát azonban döbbenet és félelem váltja fel, amikor hírét veszik, hogy lázadás készül a Kapitólium ellen. Snow elnök sosem habozott lesújtani az engedetlenekre, és most is ott csap le, ahol senki sem várja. Emberek halnak meg, családok lesznek földönfutók, Katniss és Peeta pedig újabb küzdelemre kényszerülnek, ahol a tétek még nagyobbak, mint korábban."

Ugyanúgy tetszett a trilógia második része is, nem volt kevésbé izgalmas, mint az első. Nagyon érdekes volt megismerkedni a korábbi Viadalok győzteseivel és kicsit jobban az körzetekkel.  Novemberben lesz a belőle készült film premierje, mindenképpen meg fogom nézni :)

2013. május 30., csütörtök

Suzanne Collins: Az Éhezők Viadala

"Életben tudsz maradni egy olyan vadonban, ahol mindenki az életedre tör? Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal - számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel. 

Suzanne Collins trilógiája az utóbbi évek legnagyobb nemzetközi könyvsikere, amely hónapokon át vezette az eladási listákat a világ számos országában. 2012 márciusában pedig a mozikba került Az Éhezők Viadala filmváltozata, Jennifer Lawrence-szel a főszerepben."

Mindenki, aki csak olvasta, szuperlatívuszokban beszélt róla, úgyhogy kíváncsi lettem rá én is. Nos, annyira izgalmas volt, hogy elfelejtettem leszállni a villamosról, pedig ilyet nem szoktam csinálni :-)

Szerencsére amikor a kezembe került, már megjelent a trilógia két folytatása is (Futótűz, A kiválasztott), így amint befejeztem, rávethettem magam a folytatásra, de arról majd a következő bejegyzésben írok.

Megnéztem a filmet is, nagyon tetszett, mert visszaadta a képi látványt, amit magam elé képzeltem olvasás közben, és csak olyan mértékben változtattak a könyv történésein, hogy nézhető hosszúságú, mégis kerek egész legyen a film.