Vavyen Fable: Csontfuvola

"A két sérült kommandós, Daniel Belloq és Steve Delgado a tóparti nyaralóban lábadozik. Steve megátalkodottan depressziós, nem hajlandó felkelni, mosdani, étkezni. Akciócsoportos társai mindent elkövetnek talpra állítása érdekében, de még a nyári Mikulásterápia se válik be nála. Tán-tán Nympha, a könyörtelen gyógytornásznő segíthet. Denisa válósat álmodik, és sürgősen a tóhoz száguld, hogy Belloqkal lehessen. Idilljük hamar véget ér; lovaglás közben géppisztolysorozatot zúdítanak rájuk egy dzsipből. A kergült ló elhagyott farmra robog Denisával, ő pedig a kútból áradó hullaszag éreztén mozgósítja a helyi erőket. Pedofil gyerekrablás-sorozat nyomára bukkannak, ám a rendőrfőnök nem akar statisztikarontó bűneseteket a városában. Belloq nem kíván részt venni az ügyben, úgy érzi, besokallt, kiégett. De amikor mesterlövész-flintával megsebesítenek néhány hobbivadászt, feltámad benne a zsaru. Színre lép Gerret Flach, a nagy hatótávolságú vonzerővel bíró főügyészhelyettes, és felkéri őket a nyomozásra. Denisa, Belloq, Steve, a kezdő zsaru Martin és a furabogár Cyd nekilát, hogy kibogozzák a két bűnügyet. A gubancos szálak még jobban összekuszálódnak. A gyerekrablási gaztett véres fordulatot vesz. A hobbivadölők vadásza bedurvul."

Vavyan Fable utolsó néhány könyvénél megszűntem az írónő fanatikus rajongója lenni. Míg a korábbi könyveit rongyosra olvastam (ezt persze csak képletesen kell érteni, mert annál sokkal jobban vigyázok a könyvekre), például a Jégtáncot, Mesemaratont, Álomhajszát, My Fair Lordot, a Halkirálynő- és Vis Major-sorozat korai remekeit stb, addig az utolsó regényeket (arra már nem emlékszem, pontosan melyiktől kezdve) úgy tettem le, hogy "aha, nem volt rossz, de kár volt azt a részt olyan gusztustalanul leírni, meg az sem tetszett, hogy..."
A Kedves, mint egy kéjgyilkos bizonyos részeit el sem tudtam olvasni...

Ezért óvatosan vettem kézbe a Csontfuvolát, és végre :-) nagyon tetszett. Érdekes volt, hogy rögtön az első oldalnál vissza kellett vennem a mostanában megszokott olvasási sebességemből, mert nem akartam elmulasztani egyetlen remek szójátékot, érdekes gondolatot, találó idézetet sem.

Úgyhogy mielőtt nekilátnék a folytatásnak, elolvasom az utolsó Vis Major-könyvet, a Tíz kicsi kommandóst, hogy megfelelő hangulatba kerüljek a Habospitéhez, amelyben a két bagázs találkozik. Ráadásul letesztelem, hogy milyennek találom hét év elteltével újraolvasva.

Végezetül néhány kiragadott idézet a rengeteg közül, ami tetszett:

"Később a temetőben is fejtörés nélkül fegyverre kaptak a civódó pár láttán. Bizonyára ez a címerfeliratuk: Nem gondolkodunk. Nincs mivel. Lövünk. Van mivel."

"Olyan érzés fog el, minta zsákbanfutással nehezített láncfűrészes tömegmaraton zajlana az agyamban."

"Rühl Fresson, a mesterlövész, orvos és lelkész. Nemrég tett vizsgát lelkiatyaságból, így jogában áll haldoklót gyóntatni és feladhatja az utolsó kenetet, viszont körmenetet, szentmisét nem tarthat, és talán pápa se lesz belőle. Társai szerint így is univerzális: aki nem gyógyul, azt meggyóntatja, megszenteli és lelövi."