"Malory művészlélek, és van érzéke a szépség iránt. Neki kell megtalálnia a fény kulcsát. Dana számára mindig is a könyvek jelentették a legnagyobb élvezetet. Neki a tudás kulcsát kell megkeresnie. Utolsónak maradt Zoe. Neki a bátorság kulcsát kell megkeresnie, és ehhez ravasznak, erősnek kell lennie, különben minden semmivé lesz, amit addig megtettek. "
Több fantasy-szerű regényt olvastam már Nora Robertstől, ez volt az egyetlen, amelyik nem igazán jött be. A teljesség kedvéért idézem a fülszöveget is:
"Mindhárom lány félistennő, és valamilyen különleges adottsággal rendelkezik. Az elsőé a művészet vagy a szépség, a másodiké a tudás vagy az igazság, a harmadiké pedig a bátorság vagy a vitézség adománya. Egy gonosz varázsló megátkozza a lányokat. Ellopja a lányok lelkét, és bezárja egy üvegdobozba, amit a Lelkek Ládikájának hívnak. Három kulcs van a ládához, amelyet csak emberi kéz nyithat ki. Amikor a keresés sikeresen befejeződik, kinyílik a Lelkek Ládikája,és az Üveglányok kiszabadulnak. Három kulcs. Három nő. Mindegyiknek 28 nap áll rendelkezésére, hogy végigvigyen egy veszélyes kutatást. Ha az egyikük elbukik, mind elvesztek. Ha mindegyikük kiállja a próbát, pénz, hatalom és boldogság vár rájuk. Többre van szükségük a puszta értelemnél és eltökéltségnél. Meg kell nyitniuk a szívüket és az elméjüket. És hinniük kell, hogy minden és bármi lehetséges."