2020. június 10., szerda

2019-es összegzés

Tavaly 60 könyvet olvastam el.
Megint sok új szerzőt kóstoltam meg, továbbra is szeretem a sorozatokat, és szerencsére kedvenc íróim is alkottak újabb könyveket.
Nagyon tetszett a történelmi stílusú, fordulatos David Gemmel: Rigante-ciklusa.
Darynda Jones sorozatából pont elég volt az a három kötet, ami megjelent magyarul.
Egészen üdítő volt Kevin Hearne: Vasdruida-sorozata, rengeteg mitológiai utalással, humoros és izgalmas, de annyira nem, hogy angolul folytassam, ugyanis csak az első négy kötetet fordították le magyarra. Ugyanígy járt a Modern boszorkány-sorozat Debora Gearytől, amit bár a könyvtár gyerekrészlegében találtam, de sokkal inkább szól felnőtteknek, felnőttek problémáiról. És mivel néhol keveredik a boszorkányság és a programozás, a szakmabeliség miatt még pluszban tetszett, mert értettem, miről van szó :)
Ha már a gyerekrészleget emlegettem, megint olvastam ifjúsági sorozatokat. Egész könnyedeket is, de olyan ijesztő és komor történeteket is, mint a Wardstone krónikák.
Christelle Dabos: Tükörjáró-sorozata nem jött be, viszont jó volt a Szellemállatok, a Gryphony, Rick Riordan egyiptomi mitológiai sorozata.
Végre megjelent az Aranytorony, úgyhogy az egész Magisztérium-sorozatot újraolvastam. Nagyon tetszett a befejező kötet, és nagyobbik lánykámnak is nagy kedvence lett az egész sorozat.

1. George R. R. Martin: Trónok harca
2. George R. R. Martin: Királyok csatája
3. Holly Black: Kegyetlen herceg
4. David Gemmell: Kard a Viharban (Rigante-ciklus 1.)
5. Daniel Silva: Kémek háza
6. David Gemmell: Éjféli sólyom Rigante-ciklus 2.)
7. David Gemmell: Hollószív(Rigante-ciklus 3.)
8. David Gemmell: Viharlovas (Rigante-ciklus 4.)
9. Kevin Hearne: Hounded – Üldöztetve (A Vasdruida Krónikái 1.)
10. Kevin Hearne: Hexed – Megátkozva (A Vasdruida Krónikái 2.)
11. Kevin Hearne: Hammered – Elkalapálva (A Vasdruida Krónikái 3.)
12. Kevin Hearne: Tricked – Átverve (A Vasdruida Krónikái 4.)
13. Sarah J. Maas: A hajnal tornya
14. Rick Riordan: A vörös piramis (Kane krónikák 1.)
15. Rick Riordan: Tűztrónus (Kane krónikák 2.)
16. Rick Riordan: A kígyó árnyéka (Kane krónikák 3.)
17. Lee Child: Múlt idő
18. Sarah J. Maas: Szárnyak és pusztulás udvara
19. Arthur Hailey: Végső diagnózis
20. Maria Stiefvater: A Skorpió Vágta
21. Martin Bell: Vadnak született (Szellemállatok 1.)
22. Christelle Dabos: A tél jegyesei
23. Christelle Dabos: Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban
24. Holly Black, Cassandra Clare: A vaspróba
25. Gárdonyi Géza: Egri csillagok
26. Holly Black, Cassandra Clare: A rézkesztyű
27. Holly Black, Cassandra Clare: A bronzkulcs
28. Holly Black, Cassandra Clare: Az ezüstmaszk
29. Holly Black, Cassandra Clare: Az aranytorony
30. Dianne Duvall: A sötétség hajnala (Darkness Dawns)
31. Irene Adler: A búcsú hajója
32. Maggie Stiefvater: A hajsza (Szellemállatok 2.)
33. J. D. Robb: Halálos sötét
34. Garth Nix: Vérkötelékek (Szellemállatok 3.)
35. Shannon Hale: Tűz és jég (Szellemállatok 4.)
36. Tiu T. Sutherland: Árral szemben (Szellemállatok 5.)
37. Jeff Wheeler: A királynő méregkeverője
38. Amanda Stevens: Örök kísértés
39. Mark Lawrence: Tövisek Hercege
40. Eliot Schrefer: Erőpróba (Szellemállatok 6.)
41. Elena Kedros: Kristálykönnyek
42. Debora Geary: Modern boszorkány
43. Debora Geary: Láthatatlan boszorkány
44. Marie Lu: Az örökfa (Szellemállatok 7.)
45. Debora Geary: Vakmerő boszorkány
46. Debora Geary: Kóborló boszorkány
47. Peter Lerangis: A kolosszus feltámasztása
48. Joseph Delaney: A Szellem inasa (Wardstone krónikák 1.)
49. Joseph Delaney: A Szellem átka (Wardstone krónikák 2.)
50. Joseph Delaney: A Szellem titka (Wardstone krónikák 3.)
51. Mark Lawrence: Tövisek Királya
52. Michael Peinkofer: A griff bűvöletében (Gryphony 1.)
53. Michael Peinkofer: A sárkányok szövetsége (Gryphony 2.)
54. Michael Peinkofer: A griffek visszatérése (Gryphony 3.)
55. Michael Peinkofer: A sárkánylovagok átka (Gryphony 4.)
56. Peter Lerangis: Elveszve ​Babilonban
57. J. D. Robb: Halálos hatalom
58. Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták
59. Darynda Jones: Első sírhant (Charley Davidson 1.)
60. Darynda Jones: Második sírhant (Charley Davidson 2.)

Ezt a bejegyzést június 10-án írtam, túl a majd' három hónapos karantén után a COVID-19 koronavírus miatt. Ez alatt az időszak alatt tényleg nem mentem sehová békávéval, és főként utazás közben szoktam olvasni, hiszen akkor nem tudok a másik két hobbimnak hódolni, a hímzésnek és gyöngyözésnek. Úgyhogy nagyon keveset olvastam, cserébe rengeteget hímeztem, lásd másik blogom. Emiatt eddig a napig 13 könyvnél tartok 2020-ban, és ha ilyen tempóban folytatom az olvasást, a moly.hu 29-re becsüli az év végéig kiolvasott könyvek számát.

Lánykáimnak nagy szívfájdalma, hogy a vírus miatt bezártak a könytárak is, így az itthoni nem túl nagy készletből kellett válogatniuk. Miattuk a könyvtárak újranyitását jobban várom, mint a mozikét vagy színházakét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése